Halmosné Kiss Klára vagyok (Klári néni), a 3. Napraforgó csoport óvodapedagógusa. 1983 óta tevékenykedem óvodapedagógusként, a Vízivárosi Tagóvodában 1984 óta dolgozom.
Szívemhez nőtt az óvoda, mely szinte második otthonommá vált. 2017 óta óvodavezető helyettesként segítem az óvodaigazgató munkáját.
Személyiségemből adódik, hogy jókedvvel, szeretettel, megértéssel fordulok a gyermekek felé segítve őket a társak elfogadásában, a közösségé válás folyamatában. A gyermekek tanulási, egyéni képességeinek fejlesztését szívügyemnek tekintem, arra ösztönzöm őket, hogy tapasztalják meg cselekvéses módon az őket körül vevő környezetet, átszőve zenével, tánccal, gyermeki alkotásokkal, mesevilággal, a komplex személyiségfejlesztés jegyében.
Farádi-Szabó Kata (Schrein Kata), a Vízivárosi Óvoda Napraforgó csoport óvodapedagógusa vagyok. Érettségi után ápolónőként végeztem és dolgoztam az egészségügyben nagyobbik lányom születéséig. Mivel édesanyám és apai nagymamám tanítók, mindig közel álltak hozzám a kisgyermekek. Elvégeztem a dajkaképzőt majd a Pécsi Tudományegyetemen szereztem óvodapedagógusi diplomát 2021-ben. Célom a mindennapi munkám során a szeretetteljes, biztonságot nyújtó légkört megteremtve a gyermekek egyéni képességeik szerinti fejlesztése , segítése, tudás csepegtetése. Szakmai fejlődésem érdekében lehetőségem adódik továbbképzéseken veszek részt.
Reiterné Kotsis Szilvia (Szilvi néni) vagyok, 2008 óta a Vízivárosi Tagóvodában dolgozom, jelenleg pedagógiai asszisztensként segítem az óvodapedagógusok munkáját. Nagyon szeretek a gyermekek közt dolgozni, számomra fontos, hogy a nap minden percében jól érezzék magukat. Jó kapcsolatot alakítok ki az óvodapedagógusokkal, hatékonyan együttműködve a fejlesztő tevékenységek megvalósításában.
Kocsis Péterné (Csilla néni) vagyok, 10 éve dolgozom dajka néniként a Vízivárosi Tagóvoda 3. Napraforgó csoportjában. Hivatásomnak tekintem a gyermekcsoportban az óvodapedagógusok munkájának segítését. Azért választottam ezt a hivatást, mert szeretem a gyermekeket és gondozásuk, a velük való kapcsolat pozitívan befolyásolja munkámat.