Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés

Az Árpád Úti Óvoda Vízivárosi Tagóvodájában idén is eredményesen és aktívan működik az ARANYECSET tehetség kibontakoztató műhely, immár 3. éve. 13 nagycsoportos gyermek minden héten változatos és minőségi eszközökkel, technikákkal és programokkal ismerkedik, mely nem jöhetett volna létre az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és a Nemzeti Tehetség Program ismételt támogatása nélkül.

A veszélyhelyzet ellenére is tudtunk alkotni. Leveleket gyűjtöttünk, közös képet készítettünk, megismertük egymást, portrét fotóztunk és rajzoltunk, közös programot szerveztünk a családokkal a Koronás Parkba, ahol saját Aranyecsetes pólónkat festettük meg textil festékkel egy jó hangulatú, ám kissé hideg délután. Készült karkötő fonalból, rajzok, festmények, mézeskalács mely kapcsolódik hagyományőrző óvodai programunkhoz is, írtunk és illusztráltunk mesét közösen, szénrajzot készítettünk, „porcelán gyurmából” jégkristályok készültek és idén minden évszakhoz kapcsolódóan a fényképezés alapjaival is ismerkedhetnek a gyermekek, így saját fényképeiket is megtalálhatóak a képek között. A Méh-Ész bee-bot versenyre idén is jelentkeztünk, megismertetve a gyermekeket a robotika alapjaival, biztosítva a komplex és változatos fejlesztést. Saját készítésű síkbábokkal, a párok közös történetet is bemutattak a többieknek.

Több rajz vagy kreatív pályázatra készültünk, többségében eredményesen:

  • VOKE- Vörösmarty Mihály Művelődési Ház és Könyvtár „Hogyan képzelem el a Mikulást és környezetét?” Somogyi Dorottya – 3. helyezett
  • IVANICS csoport - ÁLOMAUTÓM ÉS AZ UTAZÁS JÖVŐJE: 1. Krausz Anna és 2. helyezet Szolga Lili.
  • Munkácsy Mihály Általános Iskola rajzpályázata: Krausz Anna, Szolga Lili, Kovács Helga díjazott lett.
  • Fejérvíz Zrt. Felszín alatti vizek: Láthatóvá tenni a láthatatlant kreatív pályázat: Aranyecset tehetség kibontakoztató műhely közös alkotása (só-liszt gyurma domborkép): 1 helyezet

A csoport ajándékcsomagját személyesen adták át óvodánkban.

  • „ A világ egy hal szemén keresztül” rajzpályázat: Szolga Lili és Fürész Izabella, Krausz Anna és Tánczos Izabell díjazottak lettek. Az eredmény a hétvégi VIII. Fehérvári Halünnep díjátadó ünnepségén derül ki.

A továbbiakban is várjuk többféle rajzpályázatról, illetve meseíró pályázatról az eredményeket.

Idén végre megrendezhetjük mi is májusban a családok napjához (május 15.) kapcsolódóan kreatív rajzpályázatunkat. A támogatásból minőségi eszközökkel ajándékozhatjuk meg a díjazottakat. Lehetőségünk lesz kiállítani az összes beérkezett rajzot, bemutatni a tehetségcsírák egész évben készült alkotásait és a tehetség kibontakoztató műhely működését is.

További élmények várnak a gyermekekre a táci Gorsium mesés múzeumpedagógiai foglalkozásán, egy közös délután a családokkal a Halesz Parkban, múzeumpedagógiai foglalkozás a Hetedhét Játékmúzeumba, látogatás a Munkácsy Mihály Általános Iskolába és még több eszköz, anyag és technika megismerése június végéig.

Következő évre is beadtuk pályázatunkat, bízunk benne, hogy továbbra is részesülünk az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és a Nemzeti Tehetség Program támogatásában.

Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés
Aranyecset 2021-2022, féléves értékelés